Szívműtétek vérigénye

Vérbiztosítás a szívműtétekhez

A szívsebészeti beavatkozások közismerten a nagy vérigényű sebészeti beavatkozások közé tartoznak. Ismert irodalmi adat, hogy a vér donorok (véradók) által évente leadott vér, és az abból készített különböző vérkészítmények 10%-át éppen a szívműtétre kerülő betegeknél használják fel. Magyarországon évente mintegy 670.000 E (egység) vérkészítményt (vörösvértest koncentrátum + plazma + trombocita) használnak fel a különböző gyógykezelések során. Ennek a hatalmas vérszükségletnek az előteremtése az Országos Vérellátó Szolgálatnak (OVSZ) a feladata. A probléma csak az, hogy évente csökken, de legjobb indulattal is stagnál az önkéntes véradók száma, ami Magyarországon olyan 300.000 körül mozog! Az elmúlt húsz évben látványosan mérséklődött a magyar lakóság véradó hajlandósága. Egyre kevesebben, és egyre ritkábban éreznek késztetést arra, hogy rendszeres véradásukkal segítsenek bajbajutott felebarátjuk gyógyulásában, felépülésében! Az alább látható és az internetről levett plakát jól mutatja azokat a leggyakoribb kifogásokat, melyek az önkéntes véradás elhárításához vezetnek. Mégis, a leggyakoribb ok nincs feltüntetve! Ez pedig a közöny, a szolidaritás érzet hiánya, és a „való világ” emberében egyre erősebben kifejlődő érzelmi és viselkedési attitűd: „nekem minden jár, de nekem soha ne kelljen adnom semmit”!

Pedig tudnunk kell, hogy a különböző hematológiai betegségek kezelése, vagy éppen az onkológiai, traumatológiai, ortopédiai, ér-, mellkas-, szívsebészeti beavatkozásokra kerülő betegek kezelése elképzelhetetlen vér transzfúzió biztosítása nélkül. Ez akkor is igaz, ha a műtétes szakmákban alapvetően törekszünk arra, hogy minél kisebb legyen az idegen vér felhasználása.

Az elmúlt években gyakran került olyan helyzetbe a hazai szívsebészet, hogy a kiírt szívműtétet el kellett hagyni, mert véradási hajlandóság csökkenése miatt, az OVSZ nem tudta biztosítani a műtét elvégzéséhez szükséges vérmennyiséget. Kezdetben csak a ritka vércsoportokkal volt probléma, de manapság egyre gyakrabban fordul elő, hogy még a „közönségesnek mondott és gyakoribb” vércsoportú vérekből is hiány alakul ki! Olvasóim, korábbi betegeim közül, nyilván többen is megtapasztalták, hogy milyen érzés az, hogy miután a kiírt szívműtét elvégzésese céljából felvételre kerültek, egyszer csak – és teljesen váratlanul - a műtét előtti estén, vagy éppen, a műtét reggelén közölték velük, hogy a műtétet el kell hagyni, mert „nincs vér”! Mehettek haza, hiába készültek fel a műtétre, testileg és lelkileg! Borzasztó érzés!

Tehát javaslom, hogy az ilyen helyzeteket előzzük meg! Kérem Mindazokat a betegeimet, akik választott időben (elektíven) kerülnének szívműtétre, hogy nézzenek körül családjukban, rokonaik, barátaik, ismerőseik, munkatársaik, egyházközségük polgárai körében, és kutassanak fel 4-5 vércsoport azonos embert, aki „vérüket adnák” az önök gyógyulása érdekében. önkéntes véradásra, elsősorban azok a 18-60 éves kor közötti emberek alkalmasak, akik egészségesnek gondolják magukat! Az ön és az önök feladata csak annyi, hogy összegyűjtsék a neveket és azt jelezzék számomra a dr.szabzol@gmail.com e-mail címen, vagy titkárnőm, Batka Rita telefonszámán (458-6704). A többit, már mi fogjuk intézni! Kijelöljük a műtét napját, maghatározzuk a műtét típusa, az ön életkora alapján biztosítandó vérmennyiséget, és erről értesítjük az Országos Vérellátó Szolgálatot (dr. Tóth Anikó), valamint önt is. Ezt követően, önnek már csak annyi dolga van, hogy felhívja az OVSZ főorvosát, dr. Tóth Anikót, és egyeztessen vele, hogy a véradásra jelentkezettek mikor és hova menjenek a vér levételére! A vérgyűjtésnek, a műtéti vérbiztosításnak ezt a módját hívják irányított véradásnak! Alábbiakban olvashatják majd az OVSZ –nek, az irányított véradással foglalkozó felhívását, valamint az OVSZ és az ön számára megküldendő véradási „bejelentő lapunkat”! érdekes és visszatérő tapasztalatom, hogy a beteg és Hozzátartozója kétségbe esik, amikor meghallja, hogy véradókat kellene gyűjteniük! és egyszer csak kapom az üzenetet, hogy négy, öt, tíz véradót is tudtak toborozni! Van olyan betegem, akik 31 önkéntes véradót is toborzott!! Hát erre, hogy volt képes, kérdeztem tőle, hiszen ez fantasztikus! „A családtagok mellett, végigjártam az utcában lakó szomszédokat és ilyen sokan jelentkeztek, hogy szívesen adnának vért”! De, volt példa, amikor a pap kiprédikálta a szószékről, hogy ennek és ennek a hívüknek véradókra lenne szüksége, és a hívek jöttek és adták vérüket! Egy másik eset, amikor páciensem leánya felrakta a Facebookra és különböző levelező listákra, hogy édesapja műtétéhez ilyen és ilyen vércsoportú véradók segítségére lenne szükség: Több, mint két tucat vadidegen ember jelezte véradási szándékát! Lépen-nyomon tapasztalom, hogy célzott segítségnyújtásra bőven van készség és hajlandóság a magyar társadalomban! és az Jó hír Mindnyájunknak! Fantasztikus dolog, hogy bizonyos helyzetekben akár „vérünket is képesek vagyunk adni” felebarátjainkért!

A műtétre váró pácienseinknek van egy kisebb köre, akik arra, is alkalmasak, hogy saját műtétükhöz, saját maguk adjanak vért. Ezt hívjuk auto-transzfúziónak! Ennek a lehetőségnek természetesen vannak akadályai (életkor, kardiális állapot, mellékbetegségek jelenléte, a műtétet igénylő szívbetegség milyensége és természetesen az aktuális vérkép), de akinél erre lehetőség kínálkozik, ott erősen célszerű ezzel élni! Nagy előnye, hogy a műtétre kerülő beteg saját vérét fogja visszakapni a műtét alatt, illetve a műtétet követő napokban! Nem kényszerül idegen vér, vérkészítmény elfogadására! és, ennek igen sok előnye van! A tervezett műtéttel kapcsolatos szívsebész-orvos megbeszélés, tehát a személyes találkozásunk során minden, auto-transzfúzióra alkalmasnak tűnő páciensemnek felvetem ezt a lehetőséget! A lényeg ilyenkor, hogy a műtét napját 4-5 hétre előre ki kell jelölni. Ilyenkor adódik az a minimálisan szükséges időtartam, mely alatt 3-4 alkalommal is vért lehet venni a pácienstől! Nem egy, és nem két olyan betegem volt eddig is, akiknél olykor, akár négy alkalommal is vettek vért a műtét előtti időszakban! Kérem, hogy akinél az auto-transzfúzió lehetősége felmerül, az ne hátráljon ki e lehetőség elől! Higgyék el nekem, busásan megtérül ez a későbbiekben: gyorsabb és simább a gyógyulás, lényegesen kevesebb a műtét utáni szövődmény, kevesebb járulékos a betegség!

Legideálisabb helyzet, azonban az, ha a szívműtét során nem kényszerülünk vérpótlásra! Hogy, hogyan készítsük fel a pácienst a vérnélküli műtéti beavatkozásra, egy következő fejezetben fogom leírni!

A szívsebészeti beavatkozások közismerten a nagy vérigényű sebészeti beavatkozások közé tartoznak. Ismert irodalmi adat, hogy a vér donorok (véradók) által évente leadott vér, és az abból készített különböző vérkészítmények 10%-át éppen a szívműtétre kerülő betegeknél használják fel. Magyarországon évente mintegy 670.000 E (egység) vérkészítményt (vörösvértest koncentrátum + plazma + trombocita) használnak fel a különböző gyógykezelések során. Ennek a hatalmas vérszükségletnek az előteremtése az Országos Vérellátó Szolgálatnak (OVSZ) a feladata. A probléma csak az, hogy évente csökken, de legjobb indulattal is stagnál az önkéntes véradók száma, ami Magyarországon olyan 300.000 körül mozog! Az elmúlt húsz évben látványosan mérséklődött a magyar lakóság véradó hajlandósága. Egyre kevesebben, és egyre ritkábban éreznek késztetést arra, hogy rendszeres véradásukkal segítsenek bajbajutott felebarátjuk gyógyulásában, felépülésében! Az alább látható és az internetről levett plakát jól mutatja azokat a leggyakoribb kifogásokat, melyek az önkéntes véradás elhárításához vezetnek. Mégis, a leggyakoribb ok nincs feltüntetve! Ez pedig a közöny, a szolidaritás érzet hiánya, és a „való világ” emberében egyre erősebben kifejlődő érzelmi és viselkedési attitűd: „nekem minden jár, de nekem soha ne kelljen adnom semmit”!

Az OVSZ, irányított véradásra történő felhívása

Az OVSZ, irányított véradásra történő felhívása

Az irányított véradásra, illetve az auto-transzfúzióra történő beutaló.

Az irányított véradásra, illetve az auto-transzfúzióra történő beutaló

Magyar Vöröskereszt véradási kampány plakát.

Összefogás a rászorulókért!
Most, mi egy barátunkért, holnap barátaink miértünk!

Összeállította: Dr. Szabolcs Zoltán PhD; Profilvezető szívsebész

2012.03.05.

Dr. Tarr Ferenc Az ischaemiás szívbetegség sebészeti kezeléséről Elérhető a Semmelweis Kiadó gondozásában

Szívműtétek

1. Műtéti előkészületek

Szűrővizsgálatok, góctalanítás, autotranszfúzió, vérkép javítása

2. Szívműtét

A szívsebészeti beavatkozások közérthető bemutatása

3. A műtét után

Lábadozás, rehabilitáció, kontrollvizsgálatok

Hírek, aktualitások

A honlap tartalmából